Mindenki Frenkyje, a Mi Öcsikénk 2010. október 23-án kora reggel hátra hagyva halandó életét csillag képében megjelent a végtelen égen.



Elment.

A sokkoló tény még fájdalmasabban hat, ha arra gondolok,
hogy még a méltó búcsú sem adatott meg nekünk.
Persze az ember tisztában van vele, hogy mindenki életében eljön
ez a végső, visszafordíthatatlan pillanat, de mégis fáj.
Fáj, mert annyi mondat és érzés van, amit nem mondtam el soha.
Pedig kellett volna....
El mondtam volna mennyire nagyon szeretem és  hogy
köszönöm, hogy ismerhettem.

Azt, hogy az élet elvette tőlem a legjobb barátomat,
napról-napra, percről-percre nehezebb elviselni.
Nehezebb, mert mindig újabb és újabb emlékek jutnak az eszembe,
amitől csak fájdalmasabb a hiány.
Emlékek, amik egykor mosolyt csaltak az arcomra,
de most a legjobb emléktől is könycsepp gördül ki a szememből.

Azt gondoljuk sokan, hogy csak a fájdalom és magány maradt hátra Utána,
de ez nem így van.
Egyetlen dolgot hagyott itt nekünk, méghozzá a soha el nem múló szeretetet!!!
Szeretetet, ami átjárja testünket és lelkünket akárhányszor
eszünkbe jut az a fantasztikus mosoly
vagy a tekintet, mely nyugalmat sugárzott, ha éppen arra volt szükségünk.

Nekem sok szép emlékem van. Igazából csak az van.
Olyan emlékek, amiket nem osztanék most meg senkivel.
Pontosan azért nem, mert kellenek olyan emlékképek,
amik csak a szívünkben vannak és amit nem tud senki.
Emlékek, amik csak Ő és én!

Búcsút venni egy jóbaráttól nem egyszerű feladat,
búcsút venni olyasvalakitől, akit testvéremként tiszteltem és szerettem lehetetlen.
De Frenky nem csak a legjobb barát volt a világon.
Fantasztikus gyermek és testvér volt.
Mindig kiállt a családja mellett, bármi történt is.
Rengetegen hullajtanak Érte könnyet és
sokaknak vitte el a szíve egy darabját is magával!

Mindenkinek, aki szerette és szeretni fogja örökké,
szeretném ezzel az oldallal kifejezni az őszinte együttérzésemet és részvétemet.


Elengedni egy embert, akiért bármit megtettem volna nem lehet.
Azt is tudom miért.
Azért, mert a mondatai, tettei megváltoztatták az életemet.
Van egy mondat, ami minden egyes találkozásunkkor
és telefonbeszélgetésünkkor elhangzott a szájából:
"A kapum mindig nyitva áll előtted, hisz tudod, hogy imádlak!"
Így is volt........Bármikor,Bárhol és Bármiben számíthattam Rád
és ezt soha nem tudtam eléggé megköszönni Neked!
Köszönöm, hogy a barátodnak tudhattam magam.

Annyit biztosan tudok, hogy Te már jó helyen vagy!
Egy olyan helyen, ahol nincs sötétség és fájdalom.
Csak fény és örök boldogság.
Tudom, hogy fent ülsz egy csillag szélén, lógatod a lábad és vigyázol ránk.
Vigyázol mindenkire akit szerettél és aki szeret!
És hogy honnan tudom, hogy vigyázol?
Onnan, hogy életedben is mindig ezt tetted!!!!!

Nyugodj békében drága pótbratyeszom! Szeretlek!